“Nyílt és rugalmas szellemi közösség kialakítására törekszünk, amelyben a vallás és a tudomány képviselői képesek egymással eszmét cserélni és együttműködni.”

Közérdekű hírek

“A Főiskola tanárainak célja, hogy a tanulókat segítsék a felébredéshez vezető úton. “

Az oktatók nemcsak szakmai kompetenciákkal rendelkeznek, hanem a buddhizmusban megfogalmazott alapvető erkölcsi normákat, nem-ártáson alapuló viselkedési módot is igyekeznek felmutatni.
  • Dr. Balikó Györgyfőiskolai adjunktus
  • Takács Lászlófőiskolai docens
  • Juhász Imreóraadó

Oktatás

Mit kezdhetek a diplomával?

A Főiskolán kiadott „buddhista tanítói” diploma végzett hallgatóinkat alkalmassá teszi arra, hogy megszerzett tudásukat, elsajátított képességeiket, kompetenciáikat az élet számos területén alkalmazni tudják, a mindennapoktól kezdve a munkavégzés területén át különböző segítő szakmák műveléséig, elmélyítéséig bezárólag. Szűkebben véve lehetőség nyílik arra, hogy az Egyház és Főiskola különböző munkaterületein, illetve hitoktatóként, népművelői, szociális vagy karitatív területen, vagy egyházi felhatalmazással vallási tanítóként dolgozzanak, akár a szerzetesi hivatást válasszák. A legfontosabb képesség azonban, amit a hallgatóink megszereznek a Főiskola elvégzésével, és amelynek folyamatos kibontása a Főiskola után is elkíséri őket az életben, az „alkalmassá válás önmaguk tanítására.” Önmagunk tanítására alkalmassá válni, önmagunkat tanítani – ez adja a buddhista tanító végzettség igazi, egész életre szóló értelmét.

 

A legfontosabb visszajelzést a főiskolai diploma „értékéről” azonban mégiscsak a nálunk végzettek beszámolói adják, mert minden életút egyedi és minden alkalmazása az itt tanultaknak különleges.

Hallgatói gondolatok

Felvételi jelentkezés

A buddhista Tanítás különböző formákat ölthet, de elsősorban magában az emberben van jelen, és a felébredés belső útjának járása során ismerhető meg.

Főiskolai hírek

Események

2026 05 30. 10:00
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, az új épület kertje (Csengettyű utca 3.)
Nemzetközi Jóganap a Főiskolán
Megszakítás