Főoldal > Egybefüggő passzív félévek számítása a 2020/2021. tanévben.

Egybefüggő passzív félévek számítása a 2020/2021. tanévben.

Kedves Hallgatók!

Többetek kérdésére, szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy a 2020/2021. tanévben harmadik passziválásra engedélyt senkinek sem kell kérnie most (ez egyébként a HÜB hatáskörébe tartozna a TVSZ 2.1.3.6.7. a) pont), mivel a 2019/2020. tanév tavaszi féléve törvényi rendelkezés alapján nem számítandó be az egybefüggő passzív félévek számításánál és az OH azt az állásfoglalást adta ki, hogy mivel egybefüggő passzív féléveket kell számolni, az azt megelőzőek is figyelmen kívül maradnak.

Azaz az első passzív félév, amit figyelembe lehet venni a 2020/2021. ősz.

Jogszabályi és szabályzati alap:
A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 74.§ (4) bekezdése alapján a 2019/2020. tanév tavaszi félévét a 2011. évi CCIV. törvény – hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetéséről rendelkező – 45.§ (1) bekezdése, továbbá 53. § (4) bekezdése alkalmazása során nem kell figyelembe venni. Ennek alapján rendelte el a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültség alatti működési szabályokról szóló 6/2020. (06.18.) sz. rektori utasítás 5.) pontja, hogy a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot (TVSZ) úgy kell alkalmazni, hogy a 2019/2020. tanév tavaszi félévét a hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetésének (passziválás) számítása során [TVSZ 2.1.3.6.4-2.1.3.6.6; 2.1.3.6.7. a) és 2.1.3.11.7.] nem kell figyelembe venni.

Az ennek ellenére ebben a tanévben benyújtott harmadik passzív félévre vonatkozó passziválási engedély iránti kérelmeket hivatalból el fogjuk utasítani.

TO

Kapcsolódó

Hírek

Idén télen is Hétfő Esték A Tan Kapuján

Hatodik évadához érkezett A Hétfő Esték A Tan Kapuján sorozatunk. 2024. december 9. és 2025. január 27. között öt alkalommal jelentkezünk izgalmas könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.

Hírek

Megjelent a legújabb Keréknyomok

Már kapható A Tan Kapuja Buddhista Főiskola kiadásában 2006 óta megjelenő, Keréknyomok című orientalisztikai és buddhológiai folyóirat legújabb száma.

Megszakítás