Főoldal > Juhász Imre

Juhász Imre

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola óraadója
(qigong elmélet és gyakorlat)

2001-ben kezdtem meg tanulmányaimat A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, vallásbölcsész szakon, melyet a második évtől kínai nyelvi szakiránnyal egészítettem ki, hogy az általam gyakorolt harcművészetekben mélyebb tudást szerezzek. A keleti nyelvek és a buddhista filozófiai tanítások szeretete azóta is meghatározzák mindennapjaim. A főiskolai tanulmányok alatt elsajátított tudás és eszmerendszer hozzásegített ahhoz, hogy céljaim eléréshez bátran álljak. 2005-ben a főiskola hallgatójaként a kínai–magyar kormányközi megállapodás keretében felvételt nyertem a Pekingi Nyelvi Egyetem nyelvi tanszékére. Már a főiskola előtt is harcművészetet tanultam, az itt tanult filozófiák hatására a fizikai és az elméleti rész szervesen kapcsolódott össze és nyert értelmet. A nyelvi akadályok megszűnése után a kínai tanulmányutam alatt élni tudtam a lehetőséggel, hogy korunk legnagyobb harcművészeitől is tanuljak. Azóta évente több hetet, olykor hónapot töltök Kínában tanulással és gyakorlással. Ez a gyakorlás segít a folyamatos fejlődésben és mások fejlesztésében. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy 2016-tól a Főiskolán lehetek óraadó tanár, és folytathatom a Porosz Tibor tanár úr által megkezdett utat. Mellette fordítással, idegenvezetéssel és harcművészet-oktatással foglalkozom.

Születési dátum: 1973
Végzettség: 
  • A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Buddhista tanító szak, 2018 (BA)
  • Pekingi Nyelvi Egyetem posztgraduális képzés 2005-2006
Szakképzettség: 
  • buddhista tanító, kínai nyelvi specializáció
Munkakör: 

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, óraadó

Eddigi oktatói tevékenységek: 

2016-tól, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola

− Qigong gyakorlat, mozgásmeditáció

Eddigi szakmai gyakorlat és teljesítmény bemutatása: 

  • 2006: Kínai Országos Taiji Bajnokság, csapatverseny
  • 2006: Li ZiMin Tradicionális Harcművészeti emlékkupa, egyéni

Eddigi tudományos / szakmai közéleti tevékenység, nemzetközi kapcsolatok bemutatása: 

  • Ázsiai, Európai és Magyar Barátok Kulturális és Sportegyesülete, elnök
 
Megszakítás