- Hírek
Hatodik évadához érkezett A Hétfő Esték A Tan Kapuján sorozatunk. 2024. december 9. és 2025. január 27. között öt alkalommal jelentkezünk izgalmas könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára
(filozófia, filozófiatörténet)
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végeztem filozófia szakon, később itt is szereztem doktori fokozatot. Azóta hivatalos helyeken nevem mellett díszeleg a rövidítés: PhD – a Phelesleges tudományok Doktora.
Az egyetem elvégzése után először egy antikváriumban dolgoztam, majd ezt követően A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára kerültem, ahol – kisebb megszakításokkal – azóta is tanítok. A Főiskolán belül a Vallásbölcselet szakirány (VB) oktatója vagyok, filozófiatörténettel és a filozófia egyes területeivel (metafizika, vallásfilozófia) foglalkozó órákat tartok. A VB sokszínűségéhez a magam részéről annyiban járulok hozzá, hogy a palettán én vagyok a szürke folt – tipikus bölcsész, a szó legrosszabb értelmében. Életem javarészét könyvek és macskák között töltöm. Ha éppen nem olvasok, akkor azon gondolkozom, hogy mit is olvastam, vagy hogy mit kellene még elolvasnom. Néha már azon is, hogy hová tettem a könyvet, amit éppen olvasok. Tanítani kevésbé szeretek, szívesebben ülnék a másik oldalon, a hallgatók között – ha ez a kívánságom teljesülne, az én óráimra, hacsak lehet, nem járnék be, és a szakdolgozatom témavezetőjének biztosan nem magamat választanám.
Tudományos munkásságom a feltétlenül szükséges minimumra szorítkozik. Az akadémikus stílus kötöttségeivel úgy vagyok, mint egy olyan ruhadarabbal, amely divatos ugyan, de mindenhol szorít, amennyiben nem muszáj, nem veszem magamra. Ezért, ha – ritkán – írásra adom a fejem, inkább az esszé és a szépirodalom területén próbálkozom. Szerencsére azonban sokkal jobban szeretek olvasni, mint írni, ezért nem kell attól tartani, hogy a közeljövőben irodalmi alkotásaim tömegével árasztom el a könyvpiacot
Születési dátum: 1967. 06. 01
Végzettség:
Szakképzettség:
filozófia szakos bölcsész előadó
Munkakör:
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, főiskolai adjunktus
Tudományos fokozat:
PhD, filozófia, ELTE BTK, Filozófiatudományi Doktori Iskola, 2016, az értekezés címe: „Arisztotelész teológiája”