Dr. Kenéz László

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára
(zen meditáció, zen kóan, zen szeminárium, sakuhacsi)

Ha valaki vendégként belép egy hagyományos japán teaház belső terébe, akkor első pillantása arra a kis fülkére esik, ahol egy tekercskép és egy virágkompozíció van elhelyezve, mindig az adott alkalomhoz illeszkedve. A tekercskép felirata a leggyakrabban egy ún, „zengo”, zen buddhista epigramma, a virág pedig egyszerűen az adott évszakban éppen nyíló növény.

Ha most belépsz e rólam szóló kis írás belső terébe, akkor az alkalomhoz választott felirat, amit olvashatsz így szól: „gei dó kore bucu dó”, vagyis, a művészet útja és a Buddha útja ugyanaz, kompozícióként pedig, e felirat előterében, a zen művészetek néhány jellegzetes eszköze van elhelyezve: egy japán bambuszfuvola, taiko dob, tus és ecset, egy japán kard, a teaszertartás néhány eszköze.

Azért ez furcsa, nem? Hogyan lehet a művészet ugyanaz, mint a Buddha útja? Hogyan válhatnak ezek a tárgyak a buddhista gyakorlás eszközeivé? Hogyan válhat a művészi tevékenység gyakorlássá? És még tovább menve, miként alakulhat át bármilyen munka, tevékenység meditációvá?

E kérdések elméletben is megválaszolhatók, foglalkozunk is velük sokat, de gyakorlati óráimon elsősorban az a cél, hogy a résztvevők ténylegesen is megtapasztalhassák azt a szabadságot, amikor a zen meditáció, a teljesítmény szorongástól eloldott művészi alkotás és a terhétől megszabadított munka ugyanabban a tevékenységben fonódik össze.