Főoldal > Lámatánc Európa turné 2015

Lámatánc Európa turné 2015

lámatánc
Esemény leírása

Az indiai Ladakh Sharchukul kolostorban élő 8 szerzetes 2015 őszén, Európa több országában mutatja be méltán híres színes programját.

Az előadó körút célja, saját, Transzhimalájai, ladakhi kultúrájuk bemutatása szertartáson, táncon, imán, homokmandala és torma (árpalisztből és vajból készült felajánlások "szobrok") készítésén keresztül. Táncukat ill. programjukat több száz éves tanítások, útmutatások alapozzák meg, s bennük értelmet nyer a buddhizmus filozófiájának szimbolikája és jelentése.

A programot különböző szertartások, mint a Chöd meditáció és a Kunrig (mudrák) (Buddha jelbeszéde) – egészítik ki.

Minden szertartás, ima és ének egy kivonat a buddhista tanítások esszenciájából a szerető jóságról és együttérzésről. Az előadás célja nem csak a szórakoztatás, hanem ezzel szeretnénk bemutatni az alapvető buddhista értékeket a nyugat emberének, s terjeszteni a békét és szeretetet az egész világban. Szeretnénk a nyugati világban bemutatni a Himalája emberének életkedvét, életörömét, mely minden megpróbáltatás ellenére is jellemző rájuk.

A bemutató segítségével a résztvevőknek betekintést adunk a buddhista kultúra egyedülállóságába.

A programon történő részvétellel és adománnyal hozzájárulhatunk az előadók költségeihez valamint ahhoz, hogy e csodálatos környezetben a buddhista kultúra megőrzésre kerüljön és fejlődjön minden érző lény javára.

További infó: www.stupa.hu

Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk

lámatánc

Kapcsolódó

Megszakítás