Főoldal > Felvételi > Diplomán túl > Dr. Mund Katalin
- Hallgatói hírek, Hírek
A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán a TeKi-KaGyü közösség tagjaként, 1998-ban szereztem diplomát vallásbölcseleti szakirányon. Enyém lett a 108. diploma! Ezen felbátorodva jelentkeztem az ELTE Szociológia szakára, ahol 2004-ben diplomáztam. Közben még diákként elnyertem a rangos Pro Scientia aranyérmet, többek között éppen azért, mert sokat tudtam a magyarországi alternatív vallási közösségekről, és nem átallottam ezekről neves szaklapokban publikálni.
A vallások tanulmányozása után a tudományos gondolkodás felé fordult a figyelmem, mert beláttam, hogy a tudományos munka is nagyrészt hiteken, vélekedéseken alapul. 2009-ben doktori fokozatot szereztem tudományszociológiából, disszertációmban azt vizsgáltam, hogyan dolgoznak az ELTE etológusai. Munkámból könyv is született, mely 2015-ben jelent meg a Metropolis Media Kiadó Univerzum könyvek sorozatában.
Tanítottam az ELTE-n, számos nemzetközi konferencián vettem részt, többek között Dániában, Oxfordban, Cambridge-ben, és Philadelphiában. Több, mint 40 publikációm jelent meg hazai és nemzetközi szaklapokban. Jelenleg a Metropolis Media Kiadót vezetem, és a Galaktika magazin főszerkesztője vagyok. Egy gyermek édesanyja.