A Tan Kapuja Buddhista Főiskola diplomájával a zsebemben úgy gondoltam, hogy nem lépek ügyvédi pályára, inkább Afrikába megyek – önkéntesnek. Első lépésként beiratkoztam egy erre felkészítő angliai iskolába. Itt több mint egy évig dolgoztam és tanultam. A „szolgálati év” leteltével – mint erről meggyőződtem: a rendszer hibájából – mégsem utazhattam a távoli földrészre. Ennek ellenére úgy érezem, hogy az angliai tapasztalatok és az ott szövődő barátságok miatt (nem beszélve a sok utazásról) nagyon megérte a befektetett energia. E részsiker után a Szegeden szerzett állatkerti állatgondozói szakmában felhalmozott tudásomat akartam kamatoztatni. Mivel mindig is vonzott a nagyvilág, elhatároztam, hogy a tengerentúlon próbálok szerencsét. Több próbálkozás eredményeképp fel tudtam venni a kapcsolatot egy Costa Rica-i vadmentő központtal. Elfogadták a jelentkezésemet, s itt el is töltöttem valamivel több mint egy évet.

Igen, Costa Ricán végre megtaláltam azt, amire mindig is vágytam: a fantasztikus, zöld és vadregényes dzsungelt, a végeláthatatlanul tornyosuló gyümölcshegyeket; mondjuk úgy, hogy magát a nagybetűs Egzotikumot! Összességében hét évet éltem ebben a fantasztikus országban, és bizony, a végére többet is találtam a banánhegyeknél. Rátaláltam életem szerelmére, akivel összeházasodtunk. Noha azóta hazafújt minket a trópusi vihar, és jelenleg itthon próbálunk megkapaszkodni, ám a szívem másik fele mindig tenger morajlásával és a pálmafákkal lesz tele.

Befogadó lelkű és tudatú, sokat látott/utazott embernek tartom magam, és ezért nagyon hálás vagyok a Tan Kapuja Buddhista Főiskolának. Rendkívül nyitott szemléletet adott, ami szintén sokat formált a világnézetemen. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy a főiskolát választottam!