Főoldal > Főiskola > Bemutatkozás

Főiskolánk 1991-ben – a Tan Kapuja Buddhista Egyház felsőoktatási intézményeként – azzal a céllal jött létre, hogy a rendkívül sokszínű és gazdag buddhista hagyomány tanításait Magyarországon is közkinccsé tegye a felsőoktatási szintű tanulmányokat folytatni szándékozók számára. Meggyőződésünk, hogy a buddhizmus alapelvei közel állnak mind a magyar, mind az európai szellemiséghez.

Nyílt és rugalmas szellemi közösség kialakítására törekszünk, amelyben a meditációs gyakorlás, a vallás és a különböző tudományok képviselői képesek egymással eszmét cserélni és együttműködni.

A Főiskola magáénak vallja a nagy magyar keletkutatók szellemi örökségét. Legfőbb szellemi előfutárunknak és példaképünknek Kőrösi Csoma Sándort tekintjük, akit a buddhizmus hívei világszerte bódhiszattvaként – szent törekvőként – tisztelnek, s úgy emlegetnek, mint „nyugati tanítvány”-t.

Hallgatóinknak lehetőségük nyílik a különböző buddhista irányzatok történetének, tanításainak és gyakorlatainak tanulmányozására, kitekintéssel az ezeket történetileg és filozófiailag körülölelő vallási rendszerekre – többek között a hinduizmusra és a taoizmusra – és az európai filozófia, vallástörténet hagyományára is. Gyakorlati irányultságú hallgatóink meditációt, jógát és egyéb mozgásformákat tanulhatnak, míg azok, akiket inkább a filozófia és vallásbölcselet érdekel, gondolkodásuk csiszolásával tölthetik tanulmányaikat. A nyelvek és eredeti szövegek iránt érdeklődő hallgatóink jelenleg három klasszikus keleti nyelv (szanszkrit, páli, tibeti) közül választhatnak. A kreditrendszerű képzésben a specializációk évente, illetve kétévente indulnak, és sikeres záróvizsga esetén a „buddhista tanító” hittudományi végzettség megnevezésével együtt az oklevélben is megjelennek. Főiskolánkat a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) már négy alkalommal hitelesítette és elismerte (legutóbb 2020-ban).

Több nagy hírű ázsiai buddhista egyetemmel állunk kapcsolatban, hallgatóink csereprogramok keretében hagyományos buddhista kolostori és egyetemi környezetben is elmélyíthetik ismereteiket, tapasztalataikat.

Az alapképzés és a mesterképzés öt évfolyamán átlagban mintegy 300 hallgatónk van egyszerre. A Főiskola iránt megnyilvánuló érdeklődés eddig minden évben lehetővé tette, hogy a jelentkezők közül a legalkalmasabbakat választhassuk. Eddig közel 800 diplomást bocsátottunk útjára, akik jól megállják a helyüket az életben.

2000-től a Főiskola azokat az érdeklődőket is fogadni tudja, akik hétközben dolgoznak és tanulni csak hétvégén érnek rá. A hétvégi „esti tagozatos” oktatás keretén belül a buddhista meditációs, a filozófia- és vallástörténeti, illetve emelt óraszámmal páli nyelv és tibeti nyelv specializáció hallgatható.

Könyvtárunkat folyamatosan bővítjük, könyvállományunk már több mint 21.000 kötetre rúg. Ezeknek többsége olyan szakkönyv, amely más hazai könyvtárakban nem lelhető fel. Beszerzéseink elsősorban az alapvető buddhista szentiratok és filozófiai művek eredeti nyelvű és nagy nyugati világnyelveken megjelent kiadásainak gyűjtésére összpontosítanak. Könyvtárunk aktív segítséget nyújt hallgatóink kurzusokhoz és szakdolgozathoz kapcsolódó kutatásaiban.

Könyvkiadással igyekszünk enyhíteni azon a gondon, hogy a buddhizmus témakörében magyarul még mindig nem sok mű hozzáférhető. Eddig önállóan, illetve más könyvkiadókkal közösen több mint száz kötetet jelentettünk meg.

Esti előadássorozatokat, gyakorlásokat, házi konferenciákat és tanfolyamokat szervezünk külső érdeklődők számára, amelyeken mindenkit szívesen látunk. Bár térítő tevékenységet nem folytatunk, a Tan Kapuját minden érdeklődő előtt szeretnénk szélesre tárni.

Oktatási körülményeink az elmúlt években látványosan fejlődtek. Épületeink folyamatosan megújultak, szépülnek, bővülnek. Korszerű számítástechnikai rendszer segíti mind a hallgatók, mind a tanári kar munkáját. Nappali tagozatos, állami ösztöndíjas hallgatóink részére elérhető a szociális és tanulmányi ösztöndíj.

Főiskolánkra gyakorló buddhistákat várunk, továbbá olyan gondolkodni akaró és önmaguk megismerésére vágyó fiatalokat és idősebbeket is, akik nem riadnak vissza attól, hogy ember mivoltuk formálását maguk vegyék kezükbe. Lelkileg és szellemileg egyformán érett, integrált személyiségű embereket képzünk, akik a megismerés útján semmilyen módszert nem utasítanak el, így az élő irányzatok tanításait és a hagyományos kommentárokat éppúgy tudják használni és méltányolni, mint a tudományos keletkutatás, a filozófia, a nyelvtudomány és a kultúrantropológia eszközeit. Hallgatóink képessé válnak arra is, hogy itt és most, Magyarországon, Európában valósítsák meg a buddhizmus tanításait, világiak és szerzetesek részére kidolgozott életgyakorlatát. Önálló szellemi utat járva felismerik a hagyományos buddhista tanításnak a modernkori emberre gyakorolt kiegyensúlyozó és átformáló hatását.

Megszakítás