Képzés

A TKBF az idegen nyelvű képzéseit továbbfejlesztve a külföldi és magyar hallgatók számára egyaránt vonzó, átfogó képzési kínálatot kíván kialakítani. A képzési kapacitások fejlesztésével és az oktatók képzésével a Főiskola képessé válik arra, hogy megerősítse és jelentősen növelje nemzetközi jellegét, ami a hallgatói, oktatói létszámok növekedésében, a külföldi, fizetőképes hallgatók számára is elérhető képzési kínálatban, a nemzetközi képzési együttműködésekben realizálódik.

Az idegen nyelvű képzési kapacitások fejlesztése, bővítése lehetővé teszi az idegen nyelvű képzési modulok megindítását, amihez növelni kell az idegen nyelven oktató munkatársak számát, ami a munkaköri elvárások felülvizsgálatával, az oktatók motiválásával, valamint a kiválasztási eljárások szabályozásával, illetve tudatosabb alkalmazásával érhető el.

Az idegen nyelvű képzési kapacitások bővítésének kiemelt eszköze a nemzetközi színtérről meghívott vendégoktatók alkalmazása is. Az idegen nyelvű képzési kínálat kihasználtságát, népszerűségét – azaz a hallgatói létszám növelését – tudatosan megtervezett és megvalósított kommunikációs stratégia segítségével, valamint az idegen nyelvű képzések beiskolázási hatékonyságának növelésével kívánjuk megvalósítani.

A fenti célok megvalósításával az európai felsőoktatási térben és világszinten is ismertté, könnyen elérhetővé válik a potenciális hallgatók számára a Főiskola képzési kínálata.

Kutatás

A Kelet-Nyugat Kutatóintézet célja a buddhista hagyomány tudományos igényű kutatása, a buddhista vallásgyakorlat aktuális alkalmazási lehetőségeinek kutatása, buddhista interdiszciplináris tanulmányok folytatása, feladata a főiskolai képzés minőségének biztosításában és fejlesztésében való részvétel, a pályázatfigyelés és pályázatkészítés, továbbá a Főiskola nemzetközi kapcsolatainak szervezése

Főiskolánk kutatási, tudományos eredményei alapvetően négy kategóriába tartoznak: konferenciarészvételek, publikációk (könyv, jegyzet, folyóirat), intézményközi kapcsolatok és témaspecifikus innovációk. E négy terület alább részletezett eredményei jól illeszkednek a Főiskola Kutatóintézetének egyes stratégiai céljaihoz:

  • A buddhizmuskutatás friss eredményeinek megismerése, hozzájárulás a nemzetközi buddhista hittudományi diskurzushoz.
  • A kutatási, oktatási eredmények megismertetése a tudományos (folyóiratok révén), a hallgatói (jegyzetek révén) és a széles nagyközönséggel (összefoglaló művek révén).
  • A magyarországi buddhizmus beágyazódása a nemzetközi, azon belül is az európai, ill. specifikusan a DK-Ázsiai szakmai-tudományos közéletbe.
  • A buddhizmus kutatási és oktatási eszköztárának, módszereinek és alkalmazási lehetőségeinek folyamatos megújulása.
Megszakítás