Főoldal > 2020/2021. tanév őszi félévével kapcsolatos járványügyi készültségi intézkedésekről – Frissítve: 2020.09.01
- Hallgatói hírek, Hírek
Fejlemény: közzétételre került a főiskolai képzéseknek az egészségügyi válsághelyzet során történő megszervezéséről szóló 9/2020. (08.19.) sz. rektori utasítás, valamint a kötelező maszkviselésről, a rendezvény-szervezési korlátozásról, illetve a részleges online oktatás és korlátozott főiskolalátogatás bevezetéséről a 2020/2021. tanév őszi félévében tárgyú 10/2020. (09.01.) sz. rektori utasítás a melyek főbb rendelkezései az alábbiakban, a Közös Tájékoztató érintett részénél is elolvashatóak.
A főiskolai Küldetésnyilatkozatban is megfogalmazott elvünk az, hogy „hűen a buddhizmus két és fél évezredes gyakorlatához, az élő Tanítást a jelen kor körülményei között (hely, kor, kultúra. nyelv, alkat) valósítjuk meg” A Tan Kapuján. Izgalmas, dinamikusan változó és komoly kihívást jelentő körülmények ezek most, a 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet által bevezetett járványügyi készültség időszakában. Szemlélve a jelen tendenciáiból kibontakozó jövőt, szeretnénk a közösségnek és minden érző lénynek a javára szempontokat adni, és konkrét intézkedésekkel segítséget nyújtani a változó körülményekre való helyes reagáláshoz, a nem ártás buddhista elvének együttérző, türelmes és önzetlen módon történő megvalósítása céljából.
B.) A többi évfolyam esetében a jelenléti oktatás mindaddig folytatható, amíg a járványügyi helyzet ezt megengedi, de az online bekapcsolódás biztosítani kell az alábbi módon:
Ba.) Biztosítjuk az online oktatás lehetőségét mindazon oktatóinknak, akik a fizikai jelenléttel járó oktatást nem tudjak vállalni tényleges járványügyi veszélyeztetettség vagy személyes kockázatmegítélés miatt. Az erre vonatkozó kérelmet 2020. szeptember 4-ig szükséges benyújtani a munkáltató jogot gyakorló rektor részére.
Bb.) Kivételes tanulmányi rend keretében biztosítjuk az online részvételt mindazon hallgatóinknak, akik saját maguk vagy a velük a tanulmányaik során egy háztartásban élő személy révén a koronavírus járványtól súlyosan veszélyeztetettek, valamint azoknak, akik a nagy létszámú közösségi együttlét kockázatát egyéb személyes okból vállalni nem tudják és erre vonatkozó kérelmüket a Neptun kérvénykezelő útján 2020. szeptember 4-ig a Hallgatói Ügyek Bizottsága részére benyújtják. Ezt a határidőt követően kizárólag előzetes rektori engedéllyel nyújtható be járványügyi érintettség miatti rendkívüli tantrend iránti kérelem.
C.) A nem oktató alkalmazottak esetében – 2020. szeptember 4-ig a munkáltató jogot gyakorló rektor részére benyújtott, kérelem alapján – távolléti munkavégzési lehetőséget biztosítunk, amennyiben a fizikai jelenlét tényleges járványügyi veszélyeztetettség vagy – munkáltatói mérlegelési jogkörben elbírált – személyes kockázatmegítélés miatt nem vállalható.
Békesség!
Mireisz László elnök
A Tan Kapuja Buddhista Egyház
Karsai Gábor rektor
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
Kedves Munkatársunk! Ha rendszeresen végzel képernyő előtti munkát, fontos, hogy szemed egészsége és a munkavégzésed hatékonysága érdekében biztosítva legyen az éleslátás. A következő tájékoztatóban leírjuk,
Tematikus hét – 2024/25. tanév őszi félév – Részletes program Frissítve: 2024.11.21. Hétfő (11.25.) 07:30 – Théraváda meditáció (Farkas Pál) Időpont: 2024.11.25. (hétfő) – 07:30
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola pályázatot hirdet hallgatók számára Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre 2024/2025. tanév tavaszi félévére és 2025 nyarára. A mobilitás