![](https://www.tkbf.hu/wp-content/uploads/2017/04/BalikoGyorgy_KAL01559-scaled-e1645632831225-1024x504.jpg)
- Oktató
FIGYELEM! MEGVÁLTOZOTT A ZÁRÓVIZSGAESEMÉNY
A záróvizsga eseménye a Szenátus 2013-as döntése alapján módosult. A változtatás célja, hogy a diplomának megfelelően a hallgatók a buddhizmus különféle területein szerzett jártasságukat szóbeli vizsga keretében bemutassák. A záróvizsga eseménye három részre oszlik, az első a szakdolgozat megvédése (20 perc), a buddhista szóbeli vizsga (20 perc), valamint a felmerült kérdések (5 perc). A záróvizsga értékelésében a szakdolgozat védése 2/3-ad részben, a buddhista szóbeli vizsga pedig 1/3-ad részben játszik szerepet.
A szóbeli vizsgán a három témakörből egy-egy tételt kell húzni, melyek közül egy visszaadható. A vizsga a két tétel alapján elsősorban a buddhizmussal kapcsolatos általános tájékozottságot és az összefüggések átlátásának képességét kívánja felmérni. A zárójelbe tett kulcsszavak csupán eligazító jellegűek, így az adott tételek kifejtése és megbeszélése során a témába vágó egyéb kérdések is felmerülhetnek. A záróvizsga cselekmény fenti módja a 2014. év tavaszi szemeszterétől hatályos.
A szóbeli záróvizsga tételei letölthetők
Dr. Hoffmann Orsolya A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára(neveléstudomány) Neveléstudományból szereztem tudományos fokozatot, de meghatározó az úton, amin elindultam az is, hogy eredetileg német szakos
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Kuzder Rita, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanárának a Klasszikus tibeti nyelvtankönyv és a Klasszikus tibeti feladatgyűjtemény című könyvei.
Évnyitó 2024. szeptember 7. (szombat) 9:15 óra (11 órától záróvizsgázottak számára rendezett ünnepség) Levelező tagozat: 2024. szeptember 14. (szombat) 10:15 – Mánfa Regisztráció és elsős