Az alábbi tájékoztatással a 2020/21-es tanév regisztrációs, beiratkozási és tantárgyfelvételi folyamatát szeretném segíteni.
1. REGISZTRÁCIÓ, BEIRATKOZÁS
A mai nappal a felsőbb éveseknek elindult az új tanévre történő online regisztráció, az első éveseknek pedig az online beiratkozás. Ez utóbbival kapcsolatban a Tanulmányi Osztályon lehet folyamatosan érdeklődni (
to@tkbf.hu).
A regisztráció és beiratkozás határideje aug. 30-a vasárnap éjfél.
2. JÁRVÁNYHELYZETTEL ÖSSZEFÜGGŐ KIVÉTELES TANULMÁNYI REND, ONLINE RÉSZVÉTEL LEHETŐSÉGE
– A főiskolai képzéseknek az egészségügyi válsághelyzet során történő megszervezéséről szóló
9/2020.(08.19.) rektori utasítás 10.) pontja lehetővé teszi ún.
kivételes tanulmányi rend (TVSZ 2.1.4.11) kérelmezését abban az esetben, ha a hallgató vagy a vele a tanulmányai során egy háztartásban élő személy a koronavírus járvány miatt
súlyosan veszélyeztetett. A kérelmet a
Hallgatói Ügyek Bizottsága (HÜB) bírálja el.
– A kivételes tanulmányi rend ebben az esetben a jelenléti oktatás távolléti, ill. távoktatással történő felváltását jelenti.
– A kérelemhez az indokláson kívül háziorvosi igazolást is szükséges csatolni a súlyosan veszélyeztetettség tényéről.
– A kérelemre válaszul a Hallgatói Ügyek Bizottsága (HÜB) az érintett oktatóktól közvetlenül kéri meg az érintett kurzusok teljesítési módját, a hallgatónak a tanárt ez ügyben közvetlenül megkeresnie nem szükséges.
– Fogyatékossággal élő hallgatók esetén a kivételes tanulmányi rend elbírálására nem a HÜB, hanem az 1. sz. Speciális Bizottság jogosult.
– A 2020/21-es tanév őszi félévére vonatkozó, súlyos veszélyeztetettség miatti kivételes tanulmányi rend iránti kérelem benyújtásának határideje szeptember 4-e péntek. A benyújtás módja: a Neptunban, a kérvénykezelő útján (Ügyintézés/Kérvények). Szeptember 4-e után kialakuló, rendkívüli méltányosságot igénylő esetekben a kérelem később is beadható.
– Rendkívüli esetekre, önkéntes vagy hatósági karantén által átmenetileg érintett hallgató részére engedélyezett továbbá az online részvétel a személyes jelenléthez kötött oktatási eseményeken, amennyiben a karantén a Tanulmányi Osztály részére annak kezdetekor hitelt érdemlő módon bejelentésre került.
– Amennyiben az online részvétel a Főiskola részéről felmerülő okból nem valósul meg, más részvételi lehetőséget vagy megfelelő távoktatási megoldást kell biztosítani a hallgatónak a pótlásra.
– Az a szemináriumi vagy gyakorlati foglalkozás, amelyen a hallgató jogosult online részt venni, figyelmen kívül hagyandó a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 2.1.4.7.1. pontja szerinti megengedett távollét számításakor.
3. ELSŐ ÉVESEKNEK TOVÁBBI TÁJÉKOZTATÁS (a felsőbb évesek, de különösen a diákmentorok is olvashatják):
A 2020/21-es tanévtől megújult tantervvel működik a főiskolai képzés az alap- és mesterszakon egyaránt. Ez az alapszakon több változást is hoz a felsőbb évesek tantervéhez képest, amelyről egy rövid összefoglaló alább olvasható:
– SPECIALIZÁCIÓ-VÁLASZTÁS: Az első félévben mindenki ugyanazon tanterv szerint tanul, a felvételin jelzett specializáció választására a félév végén kerül sor, és a specializációk tananyaga a 2. félévben indul.
– NYELVI SPECIALIZÁCIÓK: Kivételt képeznek a nyelvi specializációk: a nyelvek (páli, tibeti) iránt érdeklődők a félév közepétől speckoll-ként felvehető ún. nyelvi előkészítőn vesznek részt, és annak függvényeként választhatják majd az adott nyelvi specializációt a 2. félévtől.
– NYELVI SPECIALIZÁCIÓK AZ ESTIN: Esti tagozaton a nyelvi specializációkat úgy indítjuk, hogy az estis hallgatók a nappalis hallgatókkal együtt, nappalis óraszámban tanulnak, és a kisebb hallgatói létszám miatt külön óramegbeszéléssel rögzítik a nyelvi kurzusok időpontját, amely várhatóan hétköznapra, de mindenkinek megfelelő napra, napszakra esik majd. Csökkentett, estis óraszámban sajnos nem igazán lehetséges a két nyelvet magas szinten elsajátítani.
– ÜLŐ- VAGY MOZGÁSMEDITÁCIÓ VÁLASZTÁSA: Az első évfolyamosok tantervében szerepel egy kötelezően választható kurzus: az első félévben 1 kredit értékben vagy a Szatipatthána ülő meditációt, vagy a Csikung mozgásmeditációt választhatják. Aki mindkettőn szeretne részt venni, annak a másik kurzus speckoll-ként felvehető. A nappalisok számára a Szatipatthánából 3 reggeli alkalom (3×60 perc) áll rendelkezésre, de ebből csak az órák felén (14 hét x 3 alkalom = 42 alkalom / 2, azaz 21 alkalommal) kötelező a részvétel. Ezzel egy régi főiskolai hagyományt hozunk vissza, amikor a napot minden reggel közös gyakorlással indítottuk. A felsőbb évesek is csatlakozhatnak a reggeli “szati” foglalkozáshoz, speckoll formájában ők is felvehetik a gyakorlást hasonló feltételekkel (1 kredit, részvétel az órák felén).
– FIX SPECKOLL PRAXISOK: Az első éveseknek lehetősége lesz ún. “fix speckoll-ok” közül választani. Ezek a korábbi rendben működő kötelező “Szakmai gyakorlat”, illetve szabadon választható “Praxis” tárgyakat hivatottak felváltani. Ezek a fix speckoll-ok a következők, félévente max. 3 kreditnyi vehető fel belőlük:
– Praxis 1. (közösségi szolgálat) 1 kredit: a félév során A Tan Kapuja Buddhista Egyház vagy Főiskola kötelékében végzett bármilyen közösségi szolgálat 30 órában, amelyet az Egyház/Főiskola valamelyik alkalmazottja igazol. A hallgató a közösségi szolgálatért díjazást nem kap.
– Praxis 2. (közösségi szolgálat) 2 kredit: a félév során A Tan Kapuja Buddhista Egyház vagy Főiskola kötelékében végzett bármilyen közösségi szolgálat 60 órában, amelyet az Egyház/Főiskola valamelyik alkalmazottja igazol. A hallgató a közösségi szolgálatért díjazást nem kap.
– Praxis 3. (önfejlesztés) 1 kredit: a félév során A Tan Kapuja Buddhista Egyház vagy Főiskola által engedélyezett praxis 30 órában (pl. 15 alkalom x 2 órában tartott mozgásgyakorlat, művészeti vagy harcművészeti foglalkozás, önismereti gyakorlat, stb.), amelyet az Egyház vagy Főiskola által jóváhagyott belső vagy külső gyakorlatvezető tart és igazol. A gyakorlatvezető ezekért a foglalkozásokért díjazást nem kap.
– Praxis 4. (önfejlesztés) 2 kredit: a félév során A Tan Kapuja Buddhista Egyház vagy Főiskola által engedélyezett praxis 60 órában (pl. 15 alkalom x 4 órában tartott mozgásgyakorlat, művészeti vagy harcművészeti foglalkozás, önismereti gyakorlat, stb.), amelyet az Egyház vagy Főiskola által jóváhagyott belső vagy külső gyakorlatvezető tart és igazol. A gyakorlatvezető ezekért a foglalkozásokért díjazást nem kap.
– Külső (nem egyházi-főiskolai) közösségi szolgálat (szakmai gyakorlat) elismerésére a mostani első évesektől kezdve nem lesz mód, mivel megszűnik a kurzus kötelező jellege. A felsőbb éveseknek még a régi rendszer fut, a régi szabályokkal.
– SPECKOLL-OK: A fent nevezett kurzusokon kívül természetesen lehetősége lesz minden hallgatónak a meghirdetett hagyományos speckoll-ok közül tetszés szerint, szabadon választani.
Bízom benne, hogy a fentebbi tájékoztatás segíti az évkezdést. Minden további kérdéssel kérem forduljatok a Tanulmányi Osztályhoz a
to@tkbf.hu vagy a mentorokhoz a
mentor@tkbf.hu, illetve a Hallgatói Képviselőkhöz a
hok@tkbf.hu címen.
Üdvözlettel,
Karsai Gábor
rektor