Főoldal > Hallgatóknak > Pénzügyek > Ösztöndíjak > Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj

Az oktatásért felelős miniszter a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.), valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) alapján nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományoz a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj adományozásáról szóló pályázatot a felsőoktatási intézmény írja ki; a pályázásra kellő időt biztosítva, a benyújtási határidőt legalább 30 nappal megelőzően, az intézményben szokásos módon közzéteszi a pályázati felhívást.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma – a 2018. október 15-ei állapotot rögzítő statisztikai adatközlés szerint, a Kormányrendelet 24. § (2) bekezdésének megfelelően – az államilag támogatott, állami (rész)ösztöndíjas, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben valamint osztatlan képzésben részt vevő hallgatók számának 0,8%-a, de intézményenként legalább egy fő.

Jogosult hallgatók

  • Állami ösztöndíjas illetve önköltséges, teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben részt vevő hallgatók.


A pályázattal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók a következők:

  • az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, összege az Nftv. 114/D § (1) bekezdés c) pontja alapján 40 000 forint havonta;
  • a hallgatónak rendelkezni kell legalább 55 kredittel és legalább 2 aktív félévvel;
  • 4,00-nál jobb tanulmányi átlag, félévente minimum 30 kreditet teljesített, elhagyott tárgya nincs (az utolsó 2 félévben külön-külön);
  • egyéb tanulmányi kiválóság;
  • buddhista tárgyú szakmai tevékenység (egy éven belül);
  • buddhista gyakorlattal kapcsolatos tevékenység (egy éven belül).

 

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázni az erre a célra rendszeresített pályázati lap kitöltésével lehet, a megjelölt adatok igazolásával. A pályázati felhívást a Hallgatói Szociális és Ösztöndíj Bizottság állapítja meg és a Tanulmányi Osztály teszi közzé hirdetőtábláján és az elektronikus hallgatói portálon egyaránt a pályázati határidő lejárta előtt legalább harminc nappal.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj-pályázatok elbírálásának elveiről és módszeréről, a juttatás feltételeiről, az egyes tevékenységek értékeléséről a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat 3. számú melléklete rendelkezik.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj-pályázatok tekintetében a Szenátus minimális pontszámot állapíthat meg. A pályázatokat a Hallgatói Szociális és Ösztöndíj Bizottság pontszámokkal értékeli, és egyedi indokolással rangsorolja. A Hallgatói Szociális és Ösztöndíj Bizottság által javasolt pontszámokról és rangsorról a Tanulmányi Osztály nyújt felvilágosítást. A pontszámokat és a rangsort a Tanulmányi Osztály hozza nyilvánosságra és teszi közzé a hirdetőtábláján és az elektronikus hallgatói portálon egyaránt. A rangsorolt pályázatokat a Hallgatói Szociális és Ösztöndíj Bizottság a rektorhelyetteshez az általa megállapított határidőig juttatja el. A rektorhelyettes a rangsorolt pályázatokat beterjeszti a Szenátusnak, és annak döntése után, legkésőbb augusztus 01-jéig továbbítja az oktatásért felelős minisztériumnak. A Szenátus döntését lehetőség szerint annak meghozatala napján a Főiskola honlapján közzé kell tenni és Neptun üzenetben valamennyi pályázatot benyújtó hallgatót is ki kell értesíteni. A határidők megállapításánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a szenátusi döntést követően, (a tizenöt napos fellebbezési határidőn és a kézbesítési időn túl) az esetleges fellebbezések elbírálására is kellő idő álljon rendelkezésre.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj elbírálásának pontrendszere (maximum 150 pont)

Normál tanulmányi átlag, ha 4,0-nál jobb és félévente minimum 30 kreditet teljesített, elhagyott tárgya nincs (max. 50 pont):

Számítás: (Átlag-4) x 50 pont

Egyéb tanulmányi kiválóság (max. 25 pont):

  • *Egy tantárgyból egy félévben csoportjában legjobb: kreditérték / 2 pont 
  • *Egy tantárgyból, több éves összehasonlításban messze kiemelkedő teljesítmény +5 pont
    • **Rendkívüli teljesítmény ++5 pont
  • *Pályamunkák, dolgozatok 3 pont
  • *Egyéb szakmai ill. tanulmányi versenyek max. 6 pont

Nyelvvizsgák (max. 15 pont):

  • Alapfok „C” 2 pont
  • Középfok „C” 5 pont
  • Középfok „A” v. „B” 3 pont
  • Felsőfok „C” 10 pont
  • Felsőfok „A” v. „B” 5 pont
 
Jelmagyarázat

*egy oktató véleménye szükséges, amit egy munkacsoport vezető vagy az oktatási rektorhelyettes támogatólag megerősít
**az előbb jelzett véleményen túl szöveges részletezés is szükséges

  • **Kutatási tevékenység (max. 15 pont)
  • OTDK, TDK részvétel 5 pont
  • OTDK, TDK helyezés 10 pont
  • Publikációk (megjelent vagy megjelenésre elfogadott)
    • Oldalszám / 2 pont
      • *Szakembertől várható szintű ismeretterjesztés × 1,5
      • *Hiánypótló ismeretterjesztés × 1,5
      • Idegen nyelven × 2
      • **Eredeti tudományos eredmény × 3

Szakmai témájú előadások (max. 20 pont)

  • Előadás egyenként 3 pont
  • Tudományos fórumon egyenként 7 pont
  • Nemzetközi tudományos főrumon, idegen nyelven egyenként 10 pont
    • **Eredeti tudományos eredmény × 3
  • **Oktatáshoz kapcsolódó tevékenység (pl. demonstrátor) max. 10 pont
 
Jelmagyarázat

*egy oktató véleménye szükséges, amit egy munkacsoport vezető vagy az oktatási rektorhelyettes támogatólag megerősít
**az előbb jelzett véleményen túl szöveges részletezés is szükséges

  • közösségi gyakorlás
  • főiskolán, egyházi tevékenységben való részvétel (hazai, külföldi)
  • közösségi (buddhista) programok, konferenciák, szervezése
  • kapcsolattartás más buddhista közösségekkel, központokkal
  • intézményközi kapcsolatok szervezése

Pályázati felhívások, eredmények

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázat a 2024/2025. tanévre

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra azok az államilag támogatott (ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, illetve mesterképzésben részt vevő hallgatók pályázhatnak, akiknek a

Események

Rektori meghívó ünnepélyes díjátadókra nov. 20. 16:30

Kedves Hallgatók! 1. Szeretettel meghívlak Benneteket az Egyházzal közösen alapított A Tan Kapuja Fehér Judit Különdíj 2022/2023-as díjazottjainak ünnepélyes köszöntésére és főiskolai díjátadójára, amelyet 2023.

Megszakítás