Főoldal > Hallgatóknak > Tanulmányok > Segédletek > Elsős beiratkozás

Kedves Leendő Hallgatónk!

A hallgatói jogviszony a felvételről vagy az átvételről szóló döntés alapján, a beiratkozással jön létre.

Időpontja: csak az első félév kezdetén, vagy átvételkor.

A beiratkozás a beiratkozási lap kitöltésével és aláírásával kezdeményezhető. A beiratkozási laphoz – a jogszabályban előírt egyéb mellékletek mellett – csatolni vagy abba belefoglalni szükséges a képzés finanszírozási formájától függően:

  • a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésre besorolt jelentkező esetében a jelentkezőnek az Nftvhr. 9. sz. melléklet 10. pontja szerinti nyilatkozatát arról, hogy megismerte és vállalja a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésnek az Nftv.-ben rögzített feltételeit;
  • önköltséges vagy arra átsorolt hallgató esetén a hallgatói képzési szerződést.

A további tanulmányi félévekben a hallgató a regisztráció keretében a Neptunban jelenti be, hogy az adott félévben kíván-e tanulmányokat folytatni.

Az elsős beiratkozás az alábbi részekből áll:

  1. online beiratkozás,
  2. térítési díjak online befizetése (regisztrációs díj, önköltség)
  3. személyes ügyintézésből.

1. Online beiratkozás

A beiratkozás elektronikus részében a felvételi határozatban megadott hallgatói azonosító (Neptun) kóddal -és a jelszóval be kell jelentkezni az elektronikus tanulmányi rendszerbe (továbbiakban: Neptun), ahol a személyes adatok egyeztetése, a hiányzó adatok feltöltése után ki kell tölteni a beiratkozási lapot. Ennek kinyomtatása és aláírása után kerül sor a személyes beiratkozásra.

Az online beiratkozás kezdete előtt elő kell készíteni az alábbi adatokhoz kapcsolódó okmányokat:

  1. személyes adatok
  2. elérhetőségek
  3. hivatalos adatok (taj, adóazonosító)
  4. bankszámlaszám
  5. okmányok (személyazonosító igazolvány, útlevél)
  6. előképzettségi adatok (érettségi bizonyítvány, főiskolai, egyetemi oklevél)
  7. nyelvvizsga adatok (bizonyítvány)
  8. előnyben részesítési adatok (szakvélemény)

Belépés a Neptun rendszerbe:

Hallgatóknak

(Hibás jelszó esetén kérjük írj az it@tkbf.hu email címre!)

A beiratkozási segédlet illusztrációkkal letölthető:

  1. Féléves regisztráció/beiratkozás általános tájékoztató
  2. Kérvényes beiratkozás leírása

2. Térítési díjak online befizetése (regisztrációs díj, önköltség)

A beiratkozás feltétele minden tagozaton az 5000 Ft regisztrációs díj befizetése, melyet a Neptun rendszeren keresztül kell kiegyenlíteni a regisztrációs időszak végéig. Az önköltség díját is a regisztrációs időszak végéig kell a Neptun rendszeren keresztül kiegyenlíteni. (A Diákhiteles hallgatókra eltérő határidő vonatkozik. Kérjük, hogy a beiratkozáskor jelezze a TO ügyintézőnek, ha az önköltségi díjat Diákhitelből egyenlíti ki.)

Regisztrációs díj

  • 5000 Ft / félév

Önköltség

  • Felsőoktatási szakképzés
    • Nappali tagozat: 135.000,- Ft
  • Alapképzés
    • Nappali tagozat: 180.000,- Ft
    • Esti tagozat: 180.000,- Ft
    • Levelező tagozat: 220.000,- Ft
    • Távoktatás tagozat: 220.000,- Ft
  • Mesterképzés
    • Nappali tagozat: 240.000,- Ft
    • Esti tagozat: 240.000,- Ft

A térítési díjakról bővebben: https://www.tkbf.hu/hallgatoknak/penzugyek/teritesi-es-szolgaltatasi-dijak/

A Főiskola gyűjtőszámlájára az átutalás bármikor elindítható, azonban ez az összeg a Neptunban található hallgatói egyenlegre leghamarabb csak másnap kerül rá, ha az átutalás során a közlemény rovatban helyes formátumban lett megadva a hallgató Neptun-kódja (NK-neptunkód).

A Főiskola gyűjtőszámlájára indított banki átutalás nem jelenti a tartozás teljesítését! A tartozás kiegyenlítésének továbbra is feltétele, hogy a Neptunban kiírt összeg (önköltség, egyéb díjak) a lejárat napjáig legyen befizetve a hallgatói egyenlegről!

Segédlet: https://www.tkbf.hu/hallgatoknak/penzugyek/gyujtoszamla/

3. Személyes beiratkozás

A beiratkozás csak az előzetesen megadott napokon és időpontban lehetséges, pótbeiratkozásra időpontot nem tudunk biztosítani. Aki nem iratkozik be, azaz nem létesít hallgatói jogviszonyt a Főiskolával, az elveszíti a felvétellel elnyert tanulmányi lehetőségét, ezért a beiratkozáson – akár meghatalmazott közreműködésével – mindenképpen részt kell vennie!

Kötelező dokumentumok:

  • személyi igazolvány (külföldi állampolgár esetén útlevel, tartózkodási engedély),
  • lakcímkártya,
  • adóazonosító számot igazoló kártya,
  • TAJ kártya,
  • érettségi bizonyítvány, oklevél (főiskolai, egyetemi),
  • 1 db új igazolványkép, melynek hátoldalára a nevet és NEPTUN-kódot kérjük ráírni

Hozd magaddal, ha rendelkezel vele:

  • nyelvvizsga,
  • fogyatékkal élő hallgató esetén szakvélemény,
  • igazolást a korábban felhasznált támogatott félévekről, amennyiben nem egyezik meg a vélelmezett félévvel a valóban felhasznált féléveinek száma.

A regisztrációs időszak alatt a Tanulmányi Osztály nyitvatartási idejében 9-17 óra között. Amennyiben konkrét időpontban szeretnél jönni, akkor előtte érdemes időpontot egyeztetni a Tanulmányi Osztállyal: to@tkbf.hu

Egyéb információk

Tanulmányi ügyeit személyesen a Tanulmányi Osztályon, a képzését gondozó tanulmányi ügyintézőnél intézheti a https://www.tkbf.hu/hallgatoknak/ugyintezes/ oldalon található félfogadási időben. Az ügyek nagyobb részét azonban elektronikusan, a Neptunban önállóan kell intéznie. Ilyenek a személyes adatok megváltoztatása, a félévenkénti regisztráció, a kurzusfelvétel, a vizsgára jelentkezés, az üzenetek, valamint a pénzügyi teendők figyelemmel kísérése stb. A Neptun működésével kapcsolatos részletes információk megtalálhatóak a Hallgatói webes felületen a Neptun dokumentáció menüpontban.

Kérjük, hogy amennyiben még nem rendelkezik Ügyfélkapu hozzáféréssel, a beiratkozást megelőzően intézze el az Okmányirodában a regisztrációt, mert az Oktatási Hivatal a kapcsolatot elsősorban elektronikusan fogja tartani Önnel.

A hallgatók alapvető jogait és kötelezettségeit a nemzeti felsőoktatásról szóló, 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) és a kapcsolódó jogszabályok határozzák meg. A jogszabályok alapján alkotta meg a Főiskola a részletes tanulmányi szabályokat tartalmazó Hallgatói Követelményrendszert (HKR). A HKR 1. melléklete képezi a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot, melynek keretei között zajlik az első pillanattól kezdve az Ön hallgatói élete.

A szabályzatok mindenkor hatályos szövege https://www.tkbf.hu/dokumentumok/szabalyzatok/ oldalon érhető el.

Megszakítás