
- Hírek, Kiemelt hírek
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tavaszi nyílt napokat tart 2025. március 22-28. között. A nyílt napokon lesz lehetőség lesz a nappali, az esti és a levelező tagozaton való részvételre!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanítója
(buddhista filozófia, buddhista gyógyászat, szimbólumrendszerek)
Egy buddhista tanítót két dologgal lehet zavarba hozni. Az egyik az, hogy tegyen ki magáról fotót, a másik pedig az, hogy írjon magáról egy bemutatkozást. Ez pedig azért van így, mert Buddha világosan kijelentette, hogy „az Emelkedett a saját személyiségének érintése nélkül fejti ki a Dharma igazságait”. Ugyanakkor, mivel egy buddhista intézmény keretein belül hangzott el a kérés, ezért nincs mit tenni, mint eleget tenni ennek.
Pontosan negyven éve vettem menedéket, amikor is az Agniszama nevet kaptam, ami szabadfordításban azt jelenti, hogy „tüzes” vagy „tűzszerű”. Ezt egyfelől úgy értelmeztem, hogy a láng őrzése lett a feladatom, másfelől pedig úgy, hogy lehetőségemben áll a láng ellobbanásának megvalósítása.
Ha a láng őrzése alatt a minden kötöttséget és ostobaságot felégető tudás lángját értem, akkor igyekeztem ezt megtenni azzal, hogy negyven éve rendíthetetlenül képviselem és tanítom Buddha tanítását, a megvilágosodás és a megszabadulás lehetőségét és a törekvés fontosságát. Ha pedig a láng ellobbanásának megvalósítására utal a buddhista nevem, akkor pedig a mahájána útján tett rendíthetetlen törekvésre ösztönöz a kapott név, és törekszem is arra, hogy a szamszára és a nirvána egységét és minden dolog üresség természetét belássam, éljem és a cselekedeteimet vezérlő eszmévé tegyem.
Az életem egyéb területeire pedig az igaz, amit Nágárdzsuna mond:
„Evés, ivás, alvás és szeretkezés, ember és állat közös ezekben.
És mégis mi az, ami megkülönbözteti őket?
Ez nem más, mint a megvilágosodásra való törekvés.”
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tavaszi nyílt napokat tart 2025. március 22-28. között. A nyílt napokon lesz lehetőség lesz a nappali, az esti és a levelező tagozaton való részvételre!
Harmadik évadával jelentkezik A Tan Kapuja Buddhista Főiskola és A Tan Kapuja Buddhista Egyház közös szervezésű művészeti és kulturális sorozata a Művészetek és gondolatok A Tan Kapujában.
A „Művészetek és gondolatok A Tan Kapujában” soron következő estjén Kassai Lajos íjkészítő mester, a modern kori lovasíjászat megteremtője a vendégünk.