Takács László

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára, főiskolai docense

Zavarban vagyok. Mit is lehetne egy vénülő buddhista eseménytelen életéről írni? Elalszunk, felébredünk, megint elalszunk, megint felébredünk, közben csinálunk ezt-azt, satöbbi. Az egész summázatát talán e régi versem foglalja össze. Sajnos évente át kell írnom a benzin-árak változásához igazítva. A többi mindmáig aktuális.

Mert mi buddhisták vagyunk …

Míg
azt
érzed:
bíz’
fontos
vagy
magadnak
s a Tannak …
…a buddha-benzin ára egyre nől.
(„A négyszázhuszat is túllépte már.”)
Patikában a fájós lábú buddha-néni
sóhajtva-nyögve áll a buddha-sorba,
a teszkóban halmokban áll a buddha-táp,
s oktondi cicád is önkéntelen kakál
az akciósan vásárolt buddha-alomra.

Persze, …
… akár
félsz, …
… akár
nem, …
…
egyre megy …
meghalunk mind.
Sasorrunk táltos-szelet nem szagol soha már,
viking-pocakunkból férgek lakomáznak,
– s hogy kik voltunk? – egynehány feldöntött pohár.
Büszke mivoltunk jól titkolt önkín,
s ha elmúltunk leplezetlen-önkíntelenül,
legfönnebb nevetés marad utánunk,
semmi szorongás, és semmi alázat.